Mi volnál, ha…? Gyógyító mese
Betegség: vörös sivatag
Egészség: havas fennsík egy tengerszemmel
Egészség: alma
1. akadály: vulkán
2. akadály: fikusz
3. akadály: oroszlán
Fogalmam sincs hogyan, de egyszer csak egy vörös sivatag kellős közepén találtam magam. Nem örültem túlságosan, de ha már itt vagyok, gondoltam szétnézek. A homok vörös volt, néhol dombokat képzett belőle a szél, így egy dimbes-dombos vörös földnek nézett ki az egész táj. A látóhatár peremén vörös sziklák látszottak, tetejükön sárgás-fehér törmelékkel, s a távolban néhol oázis is sejthető volt, melyeket látni ugyan nem lehetett, de éreztem, hogy ott vannak.
Ugyanígy felsejlett képzeletemben keresztanyám meséje is, amelyben arról regélt nekem, hogy egy havas fennsíkon, egy tükörsima felszínű, tiszta tó vize mellett áll egy csodálatos almafa, amelyiken az ÖRÖK EGÉSZSÉG ALMÁJA található, s ha abba beleharapsz, egész életedben egészséges maradsz.
Eldöntöttem: nekem kell egy ilyen alma, mert azt én felbecsülhetetlen értékű kincsnek tartom. Semmi nem pótolhatja ezt az életben. Éreztem, ha egyszer megszerzem, egész életemben tevékeny, harmonikus és boldog leszek. Összepakoltam hát egy hátizsákba, betettem egy sátrat, egy hálózsákot, egy zseblámpát, tollat, papírt, színes ceruzákat és a telefonomat, amelyre kedvenc zenéimet töltöttem le. S hogy ne menjek egyedül, szeretett fekete paripámat, a tüzes mént magammal vittem.
Alig mentem lovam hátán néhány órát, hirtelen egy hatalmas vulkán tövébe értünk. A vulkán morgott, csendesen füstölgött, de kiszámíthatatlan volt, mikor fog izzó, vörös forró köveket kiköpni magából.
- A tüzes lávát mégsem kockáztathatom - gondoltam, s ezért jobb, ha megkerülöm, még akkor is, ha ez jelentősen megnyújtja az utazás idejét.
67 nap s 67 éjjel baktattam hűséges lovammal, amíg a vulkánt megkerültük. Alaposan elfáradtunk. Szerencsére éppen egy oázishoz érkeztünk, ahol egy éjszakát megpihentünk. Éjjel nyugtalanul aludtam és furcsa álmom volt.
„Azt álmodtam, hogy egy hatalmas fikusz-erdő állja utunkat, s ezen csak lépésben tudunk haladni úgy, ha én leszállok a ló hátáról s a kantáron vezetem, különben belegabalyodok az óriás fák ágaiba. Lovamra különösen kellett vigyáznom, nehogy a fák mérgező leveleiből egyen. Az erdő sötét volt, a lombok összehajoltak felettünk és eltakarták a Napot. Félelem fogott el, szívem hevesen kalapált, gyomrom táján
követ éreztem, s ha nincs velem hűséges paripám, talán vissza is fordulok. Lassan, óvatosan haladtunk. Egyszer csak szétnyíltak az ágak, egy tisztásra értünk ki, világos lett, s egy nyugodt, mély, tiszta vizű tavat találtunk. Leültem a partjára s falatozni kezdtem. Utána megszomjaztam odamentem a tóhoz, föléje hajoltam s ahogy belenéztem egészen a fenekéig láttam le. Csodálatos, színes világ tárult elém.
Hófehér homok volt a tó alján, a vízben a halak vidáman úszkáltak. Egyik csíkos volt, a másik pöttyös, a harmadik átlátszó, mint az üveg- csontjait is lehetett látni. Egy csoport lapos volt és széles, amott pedig keskeny, vaskos formájúak jöttek felém. Az egyik hal hirtelen kiugrott a víz fölé és megszólított:
- Vigyázz! Utadon hamarosan még egy oroszlánnal fogsz találkozni. Akkor állj meg! Nézz bátran és erősen a szemébe és ha az állat megrázza a sörényét, akkor onnantól számíthatsz a segítségére.
Hirtelen felocsúdtam álmomból, s már hallani véltem az oroszlán üvöltését. Ekkor jöttem rá, hogy álmodtam. Hűséges lovam mellettem állt és bal fülével jelezte, hogy mehetnénk tovább. Felpattantam a hátára és elindultunk. Egy szavannás területen haladtunk át, amikor a szívem ismét gyorsan kezdett verni, mert észrevettem az oroszlánt. Hatalmas állat volt, gyönyörű sörénnyel, fejét jobbra-balra mozgatta, fel-alá
járkált és nyugtalannak látszott.
Azonnal eszembe jutott a repülő hal tanácsa. Megálltam az állattal szemben. Lelkem minden zugából összekapartam az összes elrejtett kis bátorságokat, s a sok kis aprócska bátorság hirtelen egy nagy bátor erővé állt össze és nagyon határozottan tágra nyitottam szemeimet, - pillám se rezdült - és akkor belenéztem az oroszlán szemébe.
Ő is megállt. Visszanézett. Tekintetében jóindulatot láttam.
Éreztem, ahogy testemben szétárad a jóérzés, az erő és bátorság érzése. Ekkor az oroszlán lehajtotta bozontos sörényét, megrázta a fejét és emberi hangon megszólalt:
- Tudtam, hogy egyszer találkozni fogunk. Köszönöm, hogy eljöttél. Érzem a jó szándékodat. Lehetek valamiben a segítségedre?
Azt hittem most is álmodok. De ott volt a lovam mellettem, fogtam a kantárszárat, ott állt az oroszlán is. Belecsíptem az arcomba és érzetem, hogy fáj- tehát ébren vagyok. Magam is meglepődtem, amikor meghallottam a saját hangomat.
- Ha meg tudnád mutatni az utat, amelyik az EGÉSZSÉG FÁJÁHOZ vezet, ami egy havas fennsíkon, egy tengerszem mellett áll és hatalmas lombjával a tó fölé hajol, s tele van EGÉSZSÉG ALMÁKKAL, amelyek ÖRÖK ÉLETRE EGÉSZSÉGET nyújtanak annak, aki eszik belőlük. Ebből az almából minden nap haraphatok egy falatot és mégsem fogy el sosem. Ha egyet megszerzek, örök életemben egészséges leszek.
Az oroszlán bólintott. Ment előttünk, s mi követtük. Napokig haladtunk így. Egyre hidegebb lett és az út egyre meredekebb. A remény erőt adott,s így jól bírta a lovam is, én is. Egyszer csak megállt az oroszlán és azt mondta:
- Innen már csak egyetlen út van felfelé, nem tévedhetsz el. Örülök, hogy segíthettem neked. Most már sosem fogsz félni tőlem, s én is jó szívvel gondolok rád. Tépj ki egy szálat a sörényemből s amikor félsz, csak vedd a kezedbe, simítsd meg s elmúlik a félelmed, mert veled lesz a bátorságom és az erőm.
Azzal eltűnt.
Már látszott a cél. Hóval fedett hegycsúcs, szikrázó napsütés. Hamarosan felértünk a fennsíkra. Csak ámultam. A tengerszem olyan volt, mint egy gyönyörű kék női szem. Az ég kékje tükröződött vissza benne és a vízfelszín nyugodt, csendes, sima volt. Egyetlen szélfodor sem zavarta a víztükröt. Felnéztem az égre és ott is a tengerszemet, a vizet láttam. Mintha délibáb lett volna. S akkor megláttam a gyönyörű almafát, az ÖRÖK EGÉSZSÉG FÁJÁT. Ott állt a vízparton, hatalmas lombja tükröződött a vízben. Éppen olyan volt, mint képzeletemben. Sok-sok különböző színű alma csüngött rajta, roskadásig tele volt gyümölccsel.
- És egyetlen alma is elegendő egy egész élet egészségéhez - motyogtam magam elé. De hisz itt annyi van, hogy mindenkinek jut. Mindössze meg kell tenni az utat, ami ide vezet. Kinyújtottam a karom a hozzám legközelebbi almáért, mely hamvas, világos sárga volt, megcsavartam a szárát és belepottyant a tenyerembe.
Néztem, forgattam, rácsodálkoztam, örültem. Oly szép volt, egészséges, mosolygott és derűt árasztott magából ez a gyümölcs, hogy alig mertem megkóstolni.
- De hisz ezért tettem meg ezt a hosszú utat! - mondtam ki hangosan.
Beleharaptam. Az íze kellemesen üde, zamatos volt, húsa lédús és édesen savanykás, úgy éreztem az élet áramlik szét a számban és testemet átjárta a létezés öröme, a harmónia, a nyugalom, a szeretet és a tökéletes egészség, testi-lelki- szellemi jóllét.
Leültem a fa alá és csak néztem a hegycsúcs mögött lebukó Napot, mely felém kacsintott, majd eltűnt. A könnyeim csorogtak, s én boldog voltam.
Márta
Köszönöm a szép illusztrációkat az íráshoz.