Légy jó mindhalálig! – Kreatív Írástanfolyamok

Légy jó mindhalálig!

kreatív írás-tábor

okt 11

 – Fény! – gondolta a légy és előrelendült.
 Kopp! Halkan koppant, mint amikor egy üveggolyó esik le a padlószőnyegre.
 – Fény! – gondolta megint a légy.
 – Kopp – felelte az ablak.
 – Fény!
 – Kopp!
 – Fény!
 – Kopp!
 Egy tündér kimerülten pihegett az ablakpárkányon odakint.
 – Teljesen kivagyok! – susogta kétségbeesetten. – Át kell mennem a vizsgán, de már csak egy percem van. Adj értelmet egy lény  életének? Micsoda feladat ez?
 Akkor vette észre a legyet. Felnevetett.
 – Adj értelmet egy LÉGY életének! – kiáltotta, és suhintott a pálcájával. – Sikerült!
 Ujjongva továbbállt.
 – Fény! – gondolta a légy.
 – Kopp – mondta az ablak.
 – Ablak – gondolta a légy. – Te jó ég! Ki vagyok én? Jó, légy vagyok. Ki kell jutnom.
 A gazdasszony belépett a konyhába. A légy huss! Kirepült az előszobába.
 – Ki kell jutnom! – gondolta. De az előszoba ajtó zárva állt. Narancssárga üvegen keresztül szűrődött be a fény. A légy körberepülte a csillárt, aztán a kilincsre szállt.
 – Kilincs – mondta a légy. – Ki kell jutnom!
 – Légy – mondta a kilincs kedvesen. – Légy óvatos. Veszélyes hely.

 A pók már napok óta nem evett. Naponta szőtte hálóját az ajtó felső sarkában. Nagyon éhes volt. Nem értette, miért nem száll arra egy szúnyog legalább. Hiszen naponta esik. Igazán egy jóízű légyre vágyott. Pláne, ha az egy dongó lehetne. Nem jön semmi. De azért szorgosan dolgozott tovább, szövögette a hálót. Öreg pók volt, tudta, minél nagyobb a háló, annál több az esély.
 A tündér fejében még ott járt a légy. Kíváncsi tündér volt – mint általában a női tündérek – és érdekelte, mi is történt a léggyel.

 Az még mindig a kilinccsel beszélgetett.
 – Hogy jutok ki? – kérdezte a légy megint.
 – Légy. Légy óvatos. Veszélyes hely – felelte a kilincs.
 – Mondj már valamit! Mire vagy te jó?
 – Engem mindig lenyomnak… – sóhajtott a kilincs.
 A tündérke izgatottan figyelte a legyet. Mert tényleg kíváncsi típus volt: látni akarta. Mire jut az, akinek értelmet adott. Mert hátha a vizsgabiztosok is látni akarják.
 Izgatottan illegett-billegett, apró ujjait morzsolgatta, áttetsző szárnyai sebesen verdestek. Annyira a légyre koncentrált, hogy egyszer csak – PONNNG – … beleragadt valamibe.
 – Veszélyes hely … – dünnyögte távolról a kilincs, a tündérke pedig hevesen rángatni kezdte magát, de ez a ragacsos izé nem engedett.
 A pókot szundikálásából ébresztette fel a vergődés. Először azt hitte, álmodik. Meg is dörgölte a szemét, mind a nyolcat. 
 „Mi a szösz! Hát ilyet még nem evett.”
 – Nem szösz, tündér!
 – És finom vagy?
 – Nem tudom, még nem ettem tündért – de pókot már igen!
 A pókot sem ejtették a fejére. Öreg volt, tapasztalt és kételkedő.
 – Elengedlek – mondta –, ha mondjuk az a buta légy bővíti a szókincsét. Azt ugyanis már nagyon szépen mondja, hogy fény, meg ablak, meg kilincs, de azt még egyszer sem hallottam tőle, hogy pók!
 – Igazad van!
 A tündér suhintott egyet a varázspálcájával…
 – Pók – mondta a légy.
 – Bizony – mondta a pók… és böffentett egyet.
 A tündér pedig megállapította, hogy a légy életének értelme a pók–böfögés – és ezzel jelesre vizsgázott.

>