A teenager – Kreatív Írástanfolyamok
okt 11

  Péter egy okos gyerek. Szülei ösztökélése nélkül az osztály éltanulói közé tartozik. Sportol, tantárgyakkal küszködő társait segíti. Egyik nap egy barátja meghívja házibulira. Ott megismerkedik nála idősebb fiúkkal, férfiakkal. Ezek gyönyörű lányokkal, nőkkel érkeznek. Péter összehasonlítja ezeket barátnőjével, aki maga nemében csinos, de közel sem olyan fejforgató megjelenésében, mint ezek a lányok, nők. Ő egy ilyet akar. Mit tegyen?
 Beszélgetni kezd férfiakkal. Megtudja, hogy ez „könnyű” feladat, csak elég pénz kell hozzá. Honnan szerezzen? Ez is könnyű. Csak néhány adag drogot kell a megfelelő helyen leadni és máris lesz pénz.
  Péter másnap egy megbeszélt helyre megy, ahol beavatják az összegyűlt bandába.

  Odafelé úton a villamoson megpillant egy igazi „olyan” nőt. Elragadó, őrült csinos, mindenki megfordul utána. És ez a nő rámosolyog és nocsak, elejtette előtte a villamosjegyét. Péter persze azonnal felveszi, és remegő kézzel adja az illatos, puha kacsóba.
  „Hmm, micsoda kéz! Puha, izmos és mégis bársonyos.”
  – Lukrécia vagyok – mutatkozik be a párductestű szépség. Huncut fekete loknijai csábosan keretezik szív alakú arcát. – De te szólíthatsz egyszerűen Lucinak!
  Péter egész teste remeg az izgalomtól. Igen, ilyen nőre vágytam, nem hétköznapi, őrületesen szép!
  Szeretne valami értelmeset kinyögni, hogy jó benyomást tegyen a nőre, de csak a nevét tudja kinyögni.
  – Péter vagyok.
  – Hmm, Péter. A kedvenc nagyapámat is így hívták. De sajnos már halott. Nemsokára le kell szállnom, te hová mégy?
   Péter összeszedi a bátorságát.
  – Igazából nem sietek sehová. Szívesen elkísérnélek, ha ez neked oké.

  Leszállnak a villamosról, együtt haladnak tovább. Péter bátortalanul megérinti Luci kezét.
  – Te kis huncut, hát min jár az eszed?
  Péter nem válaszolt. Ijedten elrántotta a kezét, majd zsebre vágta. Ekkor a nő behúzta egy kapualjba és vadul csókolni kezdte. Péter megijedt. El akart menekülni, hiszen van neki barátnője. „Mit csinálok?” – ismételte szüntelenül magában a kérdést. Ugyanakkor vonzotta a veszély – „Igen, pont erre vágyom!”
  Majd hirtelen… valami nagyon furcsát érzett… valamit, amit a barátnőjén nem!

  Valami nagyon, NAGYON keményet.
 A futási ösztön felerősödött, de mikor a tagjai mozdultak volna, Luci keze vasmarokkal fogta a könyökét… olyan erővel szorítva őt, hogy már fájt. Egyre növekvő rémülettel vette észre, hogy a huncut szem sarkából egy vékony, füstkígyó kanyarog.
  „Mi a…!” – gondolta magában.
  – ÁLLJ! Szimuláció leáll! – harsogta egy hang olyan erővel, hogy könnybe lábadt a szeme. És lám: a kapualj pixeles lesz, majd eltűnik. Péter egy stúdióban áll, körülötte reflektorok. A hologramok, amikből eddig a világ állt, eltűnnek.
 Luci ennivaló szája, szív alakú arca is oda, fémteste idomtalan, emberre alig emlékeztet.
 – Miért kell nekem mindig ilyen selejtes vackokkal dolgoznom? – harsan újra a hang. – El innen vele!
  Péter feldúltan és értetlenül áll. Egy hang kúszik a tudatába.
 – Kedves nézőink, rövid műszaki szünet után folytatjuk! Addig szavazzanak! Vajon beáll–e Péter a drogos bandába, hogy nőt keressen? A „teenager” show hamarosan folytatódik.
  – Mi ez itt? – nyögi Péter, ahogy a technikusok elviszik a robotot, ami a kezét fogta.
  – Kibírja az újabb vakuzást? – kérdezi az egyik.
  – Nem tudom. Muszáj lesz.

***

  Péter felriad, ahogy zökken egyet a villamos. Egy percre kihagyott az agya.
  Luci várakozón áll előtte.
  Minden rendben lesz. Megy ez. Megy ez, Petikém.

>