Más mint más – Kreatív Írástanfolyamok

Más mint más

kreatív írás-tábor

okt 11

Már három évesen is utálta a szoknyát és a babákat. Sokkal jobban érezte magát nadrágban, imádta a kisautókat, a legót és a focit. Ahogy iskolás lett, gitározni tanult, de édesanyja beíratta balettozni – minden órára sírva ment. Könyörgött, hogy ne kelljen harisnyában spiccelnie. Színész akart lenni, de a szülők más irányba akarták terelni. Tizenkilenc volt, amikor elköltözött otthonról és belecsöppent a média mindent és mindenkit beszippantó sötét bugyrába. Újságíró és hírszerkesztő lett. Verseket írt. Népszerű volt… de még gyerek… a felnőttek világában.

 A főszerkesztő felkapaszkodott, felfuvalkodott alak volt. Örökölt. A pénzt a helyi balettiskolába tette.
 – Boglárka! A balettiskolába mész.
 Boglárka nem hitt a fülének.
 – De miért?
 – Riportsorozatot csinálsz.
 – De én utálom a balettet. Inkább a versrovatot akarom.
 – Nem érdekel, mit akarsz – fröcsögte a főszerkesztő. – A balettiskolába mész. Különben ki vagy rúgva.
 – Jó, de … – Boglárkát a sírás kerülgette.
 – De? – A főszerkesztő úgy nézett rá, mint egy prédáját mustráló dinoszaurusz.
 – Ha megcsinálom, megkapom a versrovatot.
 A főszerkesztő ajka elvékonyodott, gonosz szeme összeszűkült.
 – Előbb a riport, a többit meglátjuk.
 Boglárka nem tudta, mit tegyen. Úgy érezte, valami összetört benne. De végig akarta csinálni. Kellett neki ez az állás, és a versrovat.

 Elindult hát a balettiskolába.
 Már az ajtóban szembe jött vele a régi, gyűlölt balett-tanára.
 – Boglárka! Mit keresel itt? A legtehetségtelenebb tanítványom voltál. Látszik, hogy nem használt neked semmit az a sok munka és energia, amit rád pazaroltam. Most is milyen görbe vagy.
 Boglárka csak annyit bírt kinyögni: „gonosz boszorkány!”, aztán hátat fordított neki és hazament, és egy olyan lehúzó cikket írt a balettiskoláról, hogy kő kövön nem maradt.
 Az igazgató pont nem volt otthon azon a héten – nyaralni ment a legújabb szeretőjével –, így minden további nélkül megjelent a cikk.
A rákövetkező hétfőn Boglárka főnöke rák-vörös fejjel üvöltözött: – Hol van ez a búval baszott, átkozott nőszemély? Boglárka! Tönkretettél, lejárató cikket írtál a saját újságomban a balettiskoláról, amibe fektettem a teljes örökségemet! A balett tanárnő szívinfarktust kapott! Teljes a káosz!
 Boglárka elkezdett megijedni.
 Hűha, mi lesz ebből? Ő csak meg akarta tréfálni azt a gonosz boszorkányt. Kicsit túl jól sikerült. Most mi legyen?
 – Tudja mit, főnök? Ezt könnyen jóvá tudom tenni. Ideadja nekem a versrovatot és én becsempészek oda egy olyan verset, ami a balettről szól, majd a következő kiadásban beállítjuk a balettiskolát, mint ennek legmagasabb szintű kiegészítőjét az oktatás terén. Megígérem, ez olyan jó lesz, hogy akik olvasták a riportomat, el fogják azt felejteni, és erre a két versre fognak csak emlékezni.
 – Dehát hogyan fog az kinézni, hogy ugyanaz a személy egymás után ilyen ellentétes írást jelentessen meg? – kérdezte tanácstalanul a főnök.
 – Ó, rendkívül egyszerű, felveszek egy pszeudo nevet, és ezentúl az alatt fogok írni.
 Valóban, Boglárka remekműveket alkotott, verseire, a sorozatra az olvasók felfigyeltek, sőt, a város legnagyobb újságjának a főszerkesztője is megtalálta, nagyobb fizetéssel el is csábította. Boglárkából híres író, költő lett. Ráadásul egy táncos helyen megismerkedett egy jóképű, híres balett–táncos férfival, aki férje lett. Ugyan Boglárka már nem próbált újra táncolni, de örömmel ment el  férje előadásaira és meglátta a balett szépségeit. 

>