A varrónő – Kreatív Írástanfolyamok
aug 29

  Egy kisvárosban, távol minden nagyvárostól él a varrónő. Ebben a városban született, csak ritkán hagyta el, akkor is rövid időre. Már nem fiatal, de szeretne annak látszani. Minden reggel gondosan kirúzsozza a száját, púdert ken arcára. Ritkán jár fodrászhoz, vörösre festeti olyankor őszülő haját, de hamar lenő, és a vörös tövében szürke, fehér sáv jelenik meg. Magas, egykor karcsú termete egyre jobban kitelt az évek alatt az ülőmunkának és az étkezéseknek a következtében. Napközben sokszor fel sem öltözik rendesen, pizsamaszerű, valami fényes anyagból varrt nadrágban és ingben ül a varrógép elé vagy áll a szabóasztalhoz. Igazi változást csak a divatbemutatók jelentenek számára. Évente egyszer elutazik a fővárosba, erre az alkalomra saját magának varr ruhát és kicsinosítja magát, de úgy, hogy a városban lakók alig ismernek rá. A legújabb divat szerint, a legjobb anyagból készíti el az öltözékét, friss frizurával, ízlésesen sminkelve indul útnak. Pár nap múlva visszatér, és folytatódik minden a megszokott módon.
  A lakás, amiben él, valójában csak egy fél lakás, egykor, a bérház boldogabb idejében négy szobája, konyhája, cselédszobája is volt. Aztán kettéválasztották, akkoriban társbérletnek hívták, és valahogy így maradt. Az ő része két szoba és az egykori fürdőszoba lett, ami egyben konyhaként is szolgál. De a nagy sarki szoba igazán értékes. Hatalmas ablakokkal néz két utca felé, világos és nagy, elfér benne az óriási szabóasztal, a nagy szekrények a varrásra váró anyagokkal, két kisebb asztal a két tanulólánynak, akiket ő tanít be a mesterségre, egy nagy, kopottas bordó szövettel bevont kihúzható kanapé – az ágya –, a cserépkályha, a hatalmas komód a saját ruháival, a papírmasé próbababa, a régi háromszárnyú tükrös fésülködőszekrény és persze a varrógép a legvilágosabb ablak előtt. A falon fényképek fiatalabb korából, amikor még gyönyörű nő volt. Esküvői fotó a férjével, aki régen meghalt már. A fia – aki ma is ott él vele a másik szobában –, gyerekkorában pöttyös labdával. A parketta régi, repedezett a szobában, valaha értékesnek számító szőnyegek fedik, de a varrógép körül csak a szétszóródott gombostűk képeznek valami szőnyegszerűséget. Fülledt, édeskés illat tölti meg a szobát, erős füst szaggal keveredve. Az előbbi a bojtos végű parfümszóróból kifújt illatszertől, az utóbbi az egymás után elszívott cigarettáktól származik. Mostanában kesernyés sörszag is terjeng időnként, főleg a mindig rendetlen konyha-fürdőszoba felől, ahol hegyekben áll a mosatlan edény, mert se kedve, se ideje nincs rendben tartani a háztartását. A régi konyhaszekrényen félbevágott kilós kenyér, előtte morzsák, kés.

  A varrónővel közvetlen szomszédságban él egy cicababa. Nem egy kölyökmacskáról van szó, hanem egy húszas éveit körömcipőben taposó hidrogénszőke, darázsderekú lányról. Becsületes nevén Lakinger Fruzsina, de őt mindenki csak Szabrinának szólítja, mert az sokkal cukibb. (Sőt, a Fruzsit el sem árulja másnak.)
 Apucinak nincs ideje, és nem is volt ideje Fruzsival foglalkozni, de volt neki pénze, ezért vette meg a bérházban a szóban forgó lakást, a varrónő közvetlen szomszédságában.
  Szabrina rendszerint 8-kor kel, mert a közeli Plázában 9-kor nyit a fehérneműszalon, amely a fent említett hölgyemény munkahelyét képezi. Emiatt nem kell lenéznünk, sem sajnálnunk őt, hiszen Szabrina 21 évesen máris elérte karrierje csúcsát. Az az igazság ugyanis, hogy bár a fizetés nem eget verő, Szabrina imádja a cuki bugyikat. Ráadásul a fehérneműszalonban túl sok dolga nem lévén nem igazán szükséges magát halálra dolgozni.
   Szabrina értékrendje igencsak sajátos.
 Első helyen a menő rucik állnak. Van belőle bőven, a vastagtalpú cipő, a tanga, simulós póló és társai garmadával állnak a szekrényben.
   Második helyen a ruházati, és egyéb kiegészítők állnak. Csini övek, bizsuk, csillogó fülbe, orrba, szájba, köldökbe és egyéb testnyílásokba való csilivili cukiságok sorakoznak a fiókokban. Aztán táskák, mobiltartók, ridikülök és hasonlók is ide tartoznak.
  Az értékrend harmadik, egyben utolsó tétele a társadalmi érintkezés, amely főként a simogatós mobilon történő Facebook csetben ölt testet, illetve a Gézában.
  Géza képezi Szabrina fiú barátját, vagy más néven pasiját. Kapcsolatuk gazdag. Géza minden este a Plázában szedi fel Szabrinát, és együtt mennek el a közeli pizzériába bedobni valamit. Később aztán Géza hazakíséri Szabrinát, és (ha már ott van) megszabadítja szegény lányt attól az átkozott tangától, amely egész nap szorította a lelkemet. Ezt követően legtöbbször cigarettázással és tévénézéssel töltik az időt, majd Géza hazatér, vagy vadul elalszik.
  Aztán jön egy újabb nap…

  Amikor is Szabrina egy újabb gazdag és tartalmas napra virradt, vagyis a nap virradt Szabrina pedig felébredt. Szokás szerint a fürdőszobába libbent szoros kis tangájában – vagyis az egyikben, hiszen temérdek volt neki – kinyitotta hatalmas tükrösszekrényét és elkezdte a szokásos egy órás szépítkezését. Igen, Szabrina mindig elkésett, a szépség az első. Szóval, elkezdte az alapozást, majd ahogy jobban megfigyelte magát a tükörben felsikoltott mikor észrevett egy hatalmas krátert az arcán. Miután magához tért a földrengető sokkból, rájött, hogy a kráter a falon van és nem az ő arcán. Micsoda megkönnyebbülés!
  Kíváncsisága által hajtva – ami jelenleg még a csini, csilivili fehérneműket is felülírta, átnézett, majd félve átlépett a lyukon. Teljesen elképedt.
  „Micsoda csodálatos ruhák!”
  Csillogtak és villogtak, a legújabb divat szerint varrva, mesteri módon, előkelő anyagokból. A földön találta csak meg az állát, vagyis a kráterben. Ő, ilyen szép ruhákat nem látott, el sem tudta képzelni, hogy léteznek ilyen szép ruhák, amik nem tangák! Aztán észrevett minden mást. Először az orrát csapta meg valami kesernyés szag. Aztán meglátta a rendetlenséget.
  – Szörnyű ciki! – kiáltott fel.
  Minden egyes perccel egyre elviselhetetlenebbé vált az a fertő, ez a.... Szavakat sem talált rá. Ami nem csoda, hiszen mindig egy alaposan megválogatott készletből szemezgetett. Kizárólag trendi és rövid szavak. Néha kifejezések. Ahogy próbálta a helyzethez illő szavakat megszülni Szabrina, hirtelen a másik oldalon a szobába betoppant egy nő. Nem is nő! Hát, milyen nő az, aki nincs tökéletesen kisminkelve, slampos ruhákban. Mint egy szörny. Ahogy ott álltak és méregették egymást, Szabrina fejében egyre csak az járt, hogy meg kell mentenie ezeket a csodálatos ruhákat ebből a pokolból.
 

– Hát, maga kicsoda? Hogy kerül ide? Segítség, betörő! – sivított fel a varrónő.
  – A szomszédja vagyok, Szabrina – felelte a lány nyugodtan. – Ne ijedjen meg! Miattam legalábbis ne. Viszont a fal… – s a tátongó kráterre mutatott.
  – Jézusom! Segítség! – sikított fel újra a slamposruhás, és a szobaajtónak támaszkodott. – A házam, a házam…, jaj, Istenem! Végem! – hajtogatta fejét fogva.
   Szabrina nem törődött vele. Csak a ruhákat bámulta.
  – Eladóak? – kérdezte.
  Ám a pongyolás nő még mindig nem tért magához.
  – Eladóak? – kérdezte újra Szabrina már emeltebb hangon a nő felé fordulva. – Megvenném.
   – Ki maga? – ocsúdott fel a varrónő. – Mit tett a falammal? – majd egyszerre, mint a megvadult anyatigris rohanni kezdett a szőke bombázó felé. Szabrina sikítva hátrahőkölt, kezét arca elé kapta, védekezett. Az idősebb nő a hajánál fogva kezdte el rángatni Szabrinát, közben rugdosta, ahol érte. De a lány se hagyta magát. Vörös körmeit belevájta a varrónő karjába, s megállás nélkül, elviselhetetlenül magas hangon sikított. Tépték egymást, ahogy tudták. A hadakozás közben feldöntötték a próbababát, lerántották az asztalról a tűkészletet, félig leszakították a függönyt. A varrónő már öklével csapkodta a lány fejét, Szabrina összehúzta magát, próbált kitérni az ütések elől. A varrónő belelépett egy gombostűbe, feljajdult, megbillent, elvesztette egyensúlyát, ráesett a szőke lányra. Mindketten a földre zuhantak.
  S akkor megpillantották egyszerre mindketten ugyanazt a dolgot, ami ott hevert az orruk előtt. Elhallgattak. A varrónő Szabrinára nézett.
   – Ez te vagy? – kérdezte.
   – Én – válaszolt elámulva Szabrina.
   – Te… – suttogta maga elé a varrónő.
   Egyszerre nyújtották ki a kezüket, felvették.

  Egy tavaly megjelent újság volt az, címlapján Szabrinával, a szupermodellel, aki a méltatlanul elfeledett, de még mindig tehetséges varrónő ruháját viselte a legutóbbi divatbemutatón. Mellette az interjú címe volt olvasható: Rokonlelkek.

>