Hol volt, hol nem volt, élt a világon egy hosszú bajszú ember. Életének derekán járt már, közel ötven éves volt. Magányosan tengette napjait a falu szélén egy kis házikóban.
Reggelente, mikor felkelt, szomorúan nézett a tükörbe, mert szembesült igazi valójával. Nem szerette ugyanis a bajszát, mert túl hosszú volt, szinte már a földig ért. A legnagyobb fájdalma viszont az volt, hogy mindez a Kurta nevű faluban történt, ahol minden rövid volt. Rövid volt a lányok haja – de a szoknyájuk is –, rövid volt a kutyák farka, rövidek voltak az utcák, rövidek voltak az út menti fák, s a helyi vendéglátóegységet is így hívták: Kurta kocsma.
Egyetlen egy dolog vigasztalta a hosszú bajszú embert: az, hogy itt a nappalok és az éjszakák is rövidek voltak, gyorsan zajlott tehát az élet.
“Nekem sincs már sok hátra” – gondolta. – “Nem kell már sokáig szégyenkeznem itt, nem kell már sokáig szemlesütve járnom az utcákat, ha aprósüteményért vagy röviditalért megyek. A hosszú bajszom átok, ez az oka annak, hogy nem találtam párt magamnak még rövid időre se.”
A hosszú bajszú ember gyakran idézte fel gyerekkorát, próbált visszaemlékezni szüleire, apjára, anyjára, és arra, hogy vajon mikor kezdett el ilyen hosszúra nőni a bajsza. Ám bárhogy is erőlködött, nem jutottak eszébe ezek a dolgok. Hiába, Kurtán az emberek memóriája is rövidtávú volt!
Az egyik napon azonban váratlan dolog jutott az eszébe! Elhatározta, hogy levágatja bajszát, elmegy a borbélyhoz megnyiratkozni. Bízott benne, hogy így majd őt is befogadja a falu népe, s vele is szóba állnak. El is indult hát a girbegurba utcákon, átkelt a kis hídon a csermely fölött, s közben egy szomorú dalt dúdolgatott magában.
“Sokszor arra gondolok, éjszakák és nappalok, miért váltják fel mindig egymást? Miért nem lehet mindig fény? Önmagamtól kérdem én: Miért nem láthatjuk már többé egymást?”
Mikor ehhez a sorhoz ért, hirtelen megállt, ledöbbent. Azt érezte, megtalálta a megoldást. Halványan sejteni kezdte, hogy mi az oka igazi bánatának: az, hogy valaha volt egy társa, aki már nincs vele! Igen! Érezte, szinte látta maga előtt az asszonyt, a nőt, akit szeretett.
Csodaszép volt. Magas, hosszú hajú, karcsú derekú, kék szemű, akinek hálával tartozott.
Közben megérkezett a borbélyműhely ajtajához, ahol egy plakátot látott kiragasztva. A király közhírré tette rajta, hogy keresi az ország leghosszabb bajszú lakóját, mert a lánya eladó sorba került, és az ő családjukban az volt a szokás évszázadok óta, hogy a legidősebb királykisasszonyt az ország leghosszabb bajszú emberéhez adják feleségül, méltányolva kitartását. A mi emberünk el is határozta, hogy jelentkezik a palotába, hátha két legyet üthet egy csapásra: a bajsza is megmarad, és elveszett szerelme helyett újat is találhat.
Igen ám, de más is szemet vetett a királykisasszonyra: az udvari főlovász. Neki viszont soha nem nőtt még csak pihe sem az orra alá, hiába várta kamaszkorától kezdve. Amikor a társai már nagyban dicsekedtek pelyhedző bajszukkal, az ő arca csupasz maradt. Nem volt jó természete már akkoriban sem. Irigykedett mindenkire, akit okosabbnak, csinosabbnak, gazdagabbnak gondolt. Nagy ereje lévén verekedős gyerekként sokszor lett galiba abból, hogy fűbe-fába belekötött. Mindig neki kellett a győztesnek lenni. de hogyan legyen tekintélye bajusz nélkül? Mivel az apja bútorokat és matracokat készített, akadt a műhelyében mindenféle eszköz, szerszám, alapanyag, így született meg a sima arcú fiú fejében az ötlet: bajuszt készít és ragaszt magának. Fogott egy marék kenderkócot, szépen kiválogatta a vékony szálakat, kent egy kis ragasztót az orra alá, és épp csak néhány piheszerűvel próbálkozott, hogy vajon észreveszik-e a csalást. De olyan ügyes volt a csalás, hogy a cimborák megveregették a hátát: “NA, látod, végre neked is kiserkent a bajszod!”
Ezen felbátorodva mindig több és hosszabb szálat ragasztott az ajka fölé – közben a ragasztó anyagát is egyre tökéletesebbre, észrevétlenebbre alakította. Már bajszos emberként állt a király szolgálatába és vitte egész a főlovászságig. Tudott a hagyományról, ezért – látva, milyen csinos a legidősebb királykisasszony, meg azért a hagyomány sem elhanyagolható – gondosan ügyelt rá, hogy a bajsza kellően hosszúnak mutatkozzon, amikor lejön a lánykérés ideje. Igen ám, de azt is tudni akarta, lesznek-e más jelentkezők, és ha igen, milyen hosszú bajusszal veszik fel a versenyt vele. Persze ő nem akart versengeni, egyszerűen csak a lehetőségét is elvenni annak, hogy bárki legyőzhesse. Megvesztegette hát a királyi írnokot – tudott róla egy-két dolgot, ami miatt elveszíthette volna az állását –, hogy azonnal szóljon neki, ha jelentkező akadna, közölje azt is, honnan érkezik és milyen hosszú a bajsza. Az írnok tette is a dolgát, de sokáig nem volt olyan férj jelölt, aki bajuszhosszban a főlovászt megelőzhette volna. Azaz egy mégis akadt, de amikor a palotába érkezett éjszaka, hogy másnap megjelenjen a király előtt, a főlovász egy titkos ajtón keresztül belopózott a szobájába és levágott a bajszából annyit – miközben aludt a vendég –, hogy épp egy centivel legyen rövidebb az övénél.
Történetünk nagybajuszú hőse viszont nem jelentkezett be előre. Felment a palotába, és egyenesen a király elé akart járulni.
Igen ám, de a király nem szokott senkit bejelentés nélkül fogadni. A hosszú bajszú ember vitatkozott egy ideig az ajtónálló katonával, hogy azonnal engedje a király elé. Az azonban a főlovász által ígért két aranyra gondolt, amit akkor kap meg, ha előre értesíti őt a vetélytársakról. A király azonban meghallotta a zajt és kíváncsian kikukkantott az ajtón. Amint meglátta a hosszú bajszú embert szélesen elmosolyodott és behívta, hogy megismerkedjen vele. Az ajtónálló gyorsan lekurjantott a nyitott ablakon a főlovásznak, aki azonnal rohant a királyi szobához. Benyitott és azonnal a hosszú bajszú emberre támadt.
– Te ápolatlan csavargó, hogy mersz a király urunk elé járulni porosan, izzadtan, büdösen. Azonnal indulj a fürdőbe és kócos, csimbókos hajad is igazíttasd meg az udvari borbéllyal!
A király nem értette a váratlan kirohanást, a nagybajuszú pedig elszégyellte magát, mert a hosszú út pora még valóban ott volt ruháján, cipőjén – sőt, még a bajuszán is. Elindult kifelé, nem sejtve, hogy a borbély nem csak a haját igazítja meg, hanem a főlovász megbízása alapján a bajszát is meg fogja kurtítani.
Egyetlen szerencséje volt, hogy a legidősebb királykisasszony ott leselkedett a falikárpit mögött és rögtön átlátta a főlovász cselszövését. Azt nem tudta, hogy milyen veszély leselkedik a hosszú bajszú emberre, de szimpatikusnak látta szomorú orcáját és elragadónak hosszú, fekete bajszát. Ez éles ellentétben volt azzal az érzéssel, ami a főlovász seszínű bajsza és ravasz arca láttán elfogta. Kibújt a kárpit mögül és ráparancsolt a bajszosokra:
– Együtt mennek a fürdőbe és borbélyhoz és királyuram is elkíséri kendteket! Látni fogja kendtek megtisztulását, felkészülését a lánykérés előtti bajuszmérésre. Apámuram pedig mindenről beszámol nekem is – mondta, hogy a király is értsen belőle.
Ekkor elsötétült az ég. Nyorg bolygó gyarmatosító űrhajóflottájának vezérhajója megállt a királyi vár felett. A király hamar küldöttséget menesztett az égbe. Táltos lovon vezette a tárnokmester.
– Üdv, ó, messziről érkezett jövevények! – köszöntötte a tárnokmester az űrlényeket a parancsnoki hídon, mely leginkább zöldségeskertre hasonlított. Az űrlények csendben hullámzottak, ugyanis leginkább a földi növényekre hasonlítottak. Rendkívüli intelligenciájukkal gyorsan megfejtették az emberek nyelvét, s minden lovas mögé egy-egy űrlény ült, indáival jól megkapaszkodva. Egyszerre ért a palota udvarába a megtisztult hosszú bajszú ember a főlovásszal, meg a földönkívüliek.
– Ó, messziről jött barátaim! – fogadta a király az univerzum vándorait. – Épp jókor érkeztetek, mert egy nagyfontosságú ügyben kell döntenem. Legyetek ti a bírák: a két pályázó közül melyiknek hosszabb a bajsza? Az nyeri el leányom kezét s fele királyságomat, hol ti is békében nőhettek majd, ha kedvetek tartja.
– Csak ez a két pályázó akad leányod indájára, ó, uralkodó? – kérdezte a lények vezére telepatikus úton. Szájjal ugyanis nem rendelkezett, s olyan rég még nem járt a Földön, hogy ismerte volna az írást.
A király nyomban elővezettette valamennyi reménykedő bajuszos daliát. Megtelt az udvar mindenfajta dús arcszőrzetű férfival, fiatallal, öreggel, széppel és rúttal, butával és bölccsel.
A főlény colostokkal pontosan lemérte minden jelentkező bajszát, a tárnokmester feljegyezte pergamentekercsére. E művelet elég hosszú időt vett igénybe, miközben a szolgák a jelenlévőknek szomjoltókat s almás pitét kínáltak. Azok nem kérették magukat, hamarosan minden bajusz megtelt morzsával.
– Íme a leghosszabb bajszú ember! – mutatott a lények elöljárója a hosszú bajszú férfira a vizsgálódás befejezte után. – Ám ennek a másiknak – csavarodott indája a főlovászra – egyáltalán nincs bajsza. Maga erősített a szája fölé valami miskulanciát. Mivel a többinek semmit nem kellett tennie, ez pedig szorgosan dolgozott az eredményért, őt javasoljuk nyertesnek.
E szavakra nagy zúgolódás hallatszott.
–Piszok migráns! – kiáltoztak a bajuszosok. – Zöldségeket beszél! Erkölcsi nulla!
A király megvárta míg elcsendesedik a tömeg, majd udvariasan megköszönte a zöldségek véleményét.
–Szomszédom, a burkus király – mondta – óriási leszállópályát épített a tiszteletetekre. Mi, lusták, nem vagyunk méltók a jelenlétetekre.
Az űrtelepesek megköszönték a felvilágosítást, és átrepültek a burkus király felvonulási területére, ahol épp a mi királyunkat kívánta megtámadni. Leszálló űrhajóik fúvókája sárrá olvasztotta a szörnyű hadigépeket.
–Választhatsz, leányom – tárta szét a két kezét a király. – Műbajusz vagy bio-bajusz? – azzal a két férfi felé mutatott.
A lány szótlanul a hosszú bajszú férfi mellé állt.
–Legyen az a büntetésed – fordult a főlovász felé az uralkodó –, hogy örök életedben ilyen hosszú műbajuszt kell viselned. Ha egy milliméterrel is rövidebb, netán lehullna, azonnal a fejedet vétetem. A többi bajuszos ember pedig ezentúl állást kap testőrségemben.
–Éljen! – rikoltották a bajuszosok, hátukra kapták a királyt, a királylányt, a nagybajuszú embert, és diadalmenetben körbehordozták őket a városon. Az ifjú pár hamarosan esküvőt ült, Hencidától Bonchidáig folyt a bor és a vigasság. Itt a vége, fuss el véle!