A varázsszőnyeg – Kreatív Írástanfolyamok

A varázsszőnyeg

metafora

márc 14

   Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer egy nagy városban egy aprócska bolt és benne egy nagy hasú, kis bajuszú sáfár. Őkereskedősége kézzel szőtt szőnyegeket árult. Egyet azonban sosem adott el, ami a háta mögötti falat díszítette.
  Egy napon egy kedves ifjú pár érkezett a boltba. Hol hangosan nevetgéltek, hol szinte hangtalanul suttogtak. Úgy tűnt, mintha nem is szőnyeget keresnének, éppen csak a kinti sokaság elől akarnának bemenekülni egy csöndes helyre. A kereskedőnek ez sehogyan sem tetszett. Előbb köhintett néhányat, aztán hangosan köhögni kezdett, de mivel a szerelmesek mintha meg sem hallották volna csak botladoztak a szőnyegek között, megszólította őket.
- Jó napot! Segíthetek? – lépett feléjük a Nagyhasú. Az ifjú hölgy nagyra nyílt szemmel nézett rá, elmosolyodott és udvariasan azt felelte:
- Igazán nagyon kedves, de egyelőre csak nézelődünk.
- Igazán nem szeretném ezt megzavarni… – folytatta a Kereskedő – de bizonyára van elképzelésük és én jól ismerem az üzletemet, majd én megmutatom, hogy melyik szőnyeg passzol ahhoz leginkább. Hova szánják a szőnyeget?
- Jaj, elnézést kérek – vette át a szót ismét az ifjú hölgy – de nekünk valóban nem kell segítség. Éppen azért jöttünk, mert azt a szőnyeget fogjuk megvenni, amelyik mindkettőnknek jót ígér.
- Nahát, ilyen választásról még sohasem hallottam, de mondhatom, Asszonyom akkor rossz helyen járnak, mert én nem a beszélő szőnyegek kereskedelmét intézem és ezek a szőnyegek nem ígérnek a világon semmit! Én ígérem, hogy sokáig fog tartani, mire ilyen boltot találnak! – csattant fel a kereskedő és valóban minden erejét össze kellett szednie, hogy a dühét visszafogja és ilyen szépen tudjon beszélni.
- Köszönöm, és látom, hogy nem tud segíteni. Ezért is mondtam, hogy majd mi megoldjuk. – felelte a nő és megindult a kassza felé.
   A férje csak állt tovább a polcok között és mosolygott. Nem mozdult, de látszott rajta, hogy a felesége minden szavával egyetért és gyönyörködik benne. Erre a kereskedő nagy dérrel-dúrral visszaült az asztala mögé a kasszához. Morgott is valamit, de nem törődött vele senki.
- Most látom csak, - kezdte a hölgy – hogy van itt egy szőnyeg, ami mindkettőnknek megfelel. Hátrafordult és megerősítést kérve a férjére mosolygott. Ő pedig alig mozdítva a fejét biccentett. – Az a szép kerek. Éppen az Ön háta mögött. Ugye nem bánja, ha megkérem, hogy vegye le, hogy közelebbről is megnézhessük?
   A kereskedő szinte rá se nézett. – Nem eladó! – morogta, de most már olyan hangosan, hogy azt kristálytisztán lehetett érteni.
- Kérem, Ön talán nem értette, amit mondtam. Azt mondtam, hogy megveszem. Most. Bármi áron. Vegye le és csomagolja be. – Erre a férje végigsétált a sorok között és megállt a felesége mellett.
- Tudok segíteni ebben? – kérdezte a kereskedőre nézve.
- Hallatlan!!! Micsoda emberek maguk, hogy nem értik meg, ha mondok valamit?! Azt mondtam, hogy nem eladó! Az csak dísz, falvédő, az én tulajdonom! Nincs ára, mert nem adom el. Senkinek semennyi pénzért! – mondta és felemelkedett a székéből. Ezúttal nem lett paprika szín az arca, de látszott, hogy tántoríthatatlan.
- Rendben! – felelte a Hölgy – Akkor valóban rossz helyen járok.
   És ezzel sarkon fordulva kiment az üzletből, mögötte a férje.   

   A kereskedő azon az éjjelen semmit sem aludt. Nem tudta kiverni a fejéből, amiket a nő összehordott. Merthogy ha az ő szőnyege az, amelyik valóban jót ígér, akkor neki kellene ezt kihasználni! De nem… ez bizonyára csak butaság. – gondolta. És mosolygott magán, hogy hogyan is hihette el. Pár perc múlva ismét azon gyötrődött, hogy a szőnyege varázsszőnyeg, majd újra azzal nyugtatta le a gondolatait, hogy ez semmi más, csak női rafinéria. Valójában ezek az emberek nem is akartak szőnyeget venni és bizonyára többet nem is látja majd őket. Ez a gondolat aztán végképp megnyugtatta. Valóban a szép csendes, szürke életét élheti tovább, mert majd csak azok a vevők jönnek, akiknek ki tudja szolgálni a kérését. A minap is az a fenséges úr, aki úgy fennhordta az orrát, mikor belépett az üzlet ajtaján..haha! Aztán milyen széles mosollyal távozott, hogy az övé lehetett az a piros tulipános. A kereskedő még fel is nevetett, mert az is eszébe jutott, hogy ő viszont dupla árat kért el érte. Ha már olyan fennhéjázóan kezelték, csak mert kicsi a boltja!
   Másnap reggel a kereskedő vidáman ébredt és még dudorászott is magában, miközben kipakolta a szőnyegeit. – Úgy érzem, ma jó napom lesz! – mondta magában. Talán éppen olyan szerencsém lesz, hogy már ebéd előtt eladhatok annyit, hogy a héten ne kelljen többet kinyitnom.    A bajusza alatt somolyogva felnézett, mert valaki belépett az üzletbe. Amint meglátta, meghűlt benne a vér. Bizony ám, a tegnapi pár ismét visszatért! Ó, hogy remélte, hogy velük soha többé nem találkozik! De itt vannak ismét!
- Jó reggelt! – köszönt rájuk – ha azért jöttek, hogy a falvédő szőnyegemet odaadjam, előre szólok, hogy nincs miről beszélnünk.
- Jó reggelt! – köszöntötte a Hölgy mosolyogva. – Ne legyen olyan rosszkedvű már kora reggel. Nem kirabolni akarjuk. Csak azt tenni, amivel igazán bármelyik kereskedőt boldoggá tennénk: megvenni jó áron a portékáját. Mi a baj ezzel?
- Tudja mit? – csattant fel a kereskedő – még nem vagyok nyitva! Tessék visszajönni később! – mondta és kitessékelte a nap első kuncsaftjait
   Aztán bezárta az ajtót, a kasszához szaladt és egy ügyes mozdulattal levette a kerek szőnyeget. Összetekerte, becsomagolta és a hátsó ajtón kisurranva hazavitte a saját szobájába. Otthon aztán óvatosan kitekerte, letisztogatta és nézegetni kezdte. Úgy érezte, hogy a kincs övé és megmenekült. Aztán fogta a kefét és a rongyokat és óvatosan tisztogatni kezdte. Közben teljes boldogság áradt szét benne. Megörült minden mintázatnak, dudorászni kezdett, sőt végül már becézgette is! Aztán fogta magát és hason elnyúlt rajta. Pár perc múlva megfordult és háton feküdt rá. Aztán jobbra-balra gurult rajta, mint egy gyermek. A nagy hasa csak úgy remegett, ahogy nevetni kezdett. Eszébe jutott mindenféle élmény, ahogy gyermekkorában ezen játszott. Édesanyja mosolya, Apja szigorú arca, hogy nehogy tönkre tegye! a következő pillanatban meg ezen dögönyözte. Nevetett, nevetett és aznap nem ment a boltjába. Úgy döntött, hogy ahogyan ma megkereshette volna az egész heti keresetét, úgy megteheti ezt holnap is. Majd másnap dolgozik. És az ifjú pár jöhet és kérhet bármit, a szőnyegnek már hűlt helye lesz.

   Másnap ismét dudorászva és jókedvűen érkezett a boltjába. Lenyomta a kilincset, belépett és egy pillanatra megrökönyödött. A szőnyeg! Nem volt a helyén. Ja, persze az én édes drágaságom, már otthon van. Vár engem haza! – gondolta és nevetett magán.
   Kipakolászott és alig várta, hogy jöjjön az ifjú pár. Ők kicsit később, de megjelentek a bolt ajtajában és teljes döbbenettel nézték az általuk választott szőnyeg helyét. – De hát mi történt? – kérdezte a Hölgy. – Hová lett a szőnyeg, amit választottam?
- Nos, Asszonyom. Én már megmondtam, hogy az a szőnyeg nem eladó. Láthatja, most már nincs is a boltban, így nem is kérheti.
   A Hölgy könnyes szemmel azon nyomban sarkon fordult és elment. Aznap jött néhány vevő, a Kereskedő el is adott egy szőnyeget, de már alig várta, hogy otthon legyen és láthassa a szőnyegét. Otthon aztán örömmel tisztogatta át ismét. Elrendezte a szálakat, ismét becézgette és békésen nyugovóra tért. Álmában egy ős öregasszonyt látott. A lába alatt füst gomolygott, amiből éppen olyan minták rajzolódtak ki, amilyenek a kerek szőnyegen voltak. Az öregasszony meséket mesélt és a körülötte terjengő füstben ezek mind meg is jelentek. Látott háborúzó basákat, porig égett házakat, sürgő-forgó kereskedőket és végül a fiatalkori Apja arcát is látni vélte. Erre felriadt. Nem teljesen értette az álmot, de már amúgyis pirkadt, lassan tehát összeszedte magát és elment a boltjába.
   Aznap sehogyan sem találta a helyét. Az álmán járt az esze. Amikor bejöttek az első vevők, észre sem vette őket. Ők köszöntek rá.
- Jaj elnézést, jó reggelt – habogta. – Tessék csak, jöjjenek beljebb. Kérnek esetleg egy teát? – Amint ezt kimondta, még az is eszébe jutott, hogy odahúz két széket is, hogy le tudjanak ülni. Aprócska volt a bolt, de elég néptelen volt aznap az utca.
- Gondoltam, talán lenne kedvük egy kicsit beszélgetni…
   A napja olyan gyorsan eltelt, hogy alig vette észre és máris sötétedni kezdett. Nahát – gondolta magában – mi történt velem? Egészen megváltoztam. Milyen sok történetet kaptam egy-egy csésze teáért… Mosolyogva indult haza. Mikor hazaérve meglátta a szőnyeget, akkor jutott eszébe ismét az álom. Nahát… mondogatta magában. Nahát… dünnyögte úton-útfélen és az ágyán ülve is.
   Onnantól kezdve úgy ismerték őt, mint a mese-szőnyegest. Aki bement, hogy szőnyeget vegyen, előbb teát kapott és vagy elmesélte az életét, vagy meghallgatta a kereskedőt, aki magáról mesélt, meg a nagy kerek szőnyegről, ami csodálatosan szép volt. És amit elajándékozott egy napon egy ifjú párnak. Mert azt nem engedhette meg, hogy tőle valaki könnyes szemmel távozzon. Csak egyszer tett ilyet. Életében egyetlen egyszer.

Kati

>