– Új év, új iskola, új osztálytársak! Remek… megint bemutatkozni, társakat találni… förtelem! Még jó, hogy a délutáni tánccsoportban jól érezhetem magam!
Lássuk, milyen az idei termés…: plázacica, eminenske, divatbaba, emó-mimóza, okostojás. Ennyit a lányokról. Azt hiszem, Okostojás lesz a legjobb választás. Meg a legveszélytelenebb. Meg a leghasznosabb.
– Szia, Eva vagyok. Melléd ülhetek?
– Persze, szia…
– Jó a sminked – szólal meg Okostojás egy pár perc múlva.
– Köszi. Máris tetszel. Leszünk barátnők? – kérdem tőle.
– Hát… azt hiszem, lehetünk. Bár az ilyesmi csak idővel szokott kialakulni. – Na tessék, máris kezdi az okoskodást! Mindegy, marad.
– Igen, tudom, majd teszünk róla. Mit szeretsz, mihez értesz?
– Szeretem a fizikát, a biológiát, és hát… – Ez kész! Ilyen nincs! Nem elég, hogy csupa elvont dologgal foglalkozik, még ideges típus is! Az egész teste ráng dobolástól, amit a lábával művel!
– Ne haragudj, de mitől vagy ilyen ideges? Valami rosszat kérdeztem?
– Jaj, bocsi, de ez amolyan rossz szokás nálam – mondja, és mélyen elpirulva elhallgat. – Biztos nagyon nevetségesnek tartasz, igaz? – böki ki végül.
– Dehogy, te buta… – és ez kedveskedés a részemről, mivel rém okos, de nem akarom, hogy elbízza magát.
– Tudod, mit – szakítom félbe –, sétáljunk egyet!
– Jó! – pattan fel, mint egy nikkelbolha, és már ki is viharzott az ajtón. – Jössz? – szól vissza, és én lassan feltápászkodom. Azért én nem gondoltam ilyen gyorsan…
Kisétálunk az iskola kapuja elé, és semleges dolgokról beszélgetünk. Érdekes, itt minden rendben van…
A kapu előtt összefutunk Plázacicával.
– Csocsi lányok! Merre mentek?
– Csak sétálunk…
–Jaj, de cuki! Veletek tarthatok? Olyan édi, ahogy így beszélgettek! Láttátok már az új Nike-boltot a sarkon? – be nem áll a szája.
– Bocsi – állítom meg a vízfoyást a fejéből –, de most inkább komolyabb dolgokról dumálunk.
– Például?.. – Plázacica el sem tudja képzelni, mi lehet az.
– Tudod, a Szíriusz meg a Mars együttállása olyan hatással lesz ránk a napéjegyenlőség idején… – És már megint idegesen dobol a lábával! Őrjítő!
A madarak elhallgattak a közeli fán, az autók zaja is elhalkult, ahogy hallgatom. A sarkon a vak zenész épp szünetet tart, így a lábdobogás puskaropogásnak hallatszik…
És akkor megváltozik valami. A zenész is átveszi a barátnőm ritmusát, ujjai a szaxofon billentyűit keresik, és a dobogás aláfestésével új dallam improvizálásába kezd. Szenzációs hangok és szólamok szállnak a szélben, miközben okoska lába ritmusra jár, és szól a szaxofon. A hatás leírhatatlan!
– Okostojás! Te egy zseni vagy! Ezt meg kell mutatnod a tánctanáromnak is! Eljössz velem a ma esti próbára?
– Mi? Hova? Miért?
– Hát nem látod?! Született szteptáncos vagy! De szerintem magad sem tudtál róla.
– Tényleg? És nem fognak kinevetni?
– Dehogy! Hiszen fergetegesen jár a lábad! Már csak a megfelelő helyen kell ezt művelned, és csodádra jár a világ!
– Ha te mondod… Tényleg szeretek táncolni, csak nem volt kivel… Örömmel elkísérlek!
Menu