Ugrás a múltból – Kreatív Írástanfolyamok

Ugrás a múltból

metafora

szept 04

​Nehezen ébredtem. Bár a nap már az arcomat nyaldosta még nem éreztem magamban az erőt, hogy ki tudnék kelni az ágyból. Ezt a gondolatot azonban erősen megcáfolta a megcsörrenő telefon hangja, mely olyan erővel ugrasztott ki, hogy magam is elcsodálkoztam a bennem szunnyadó erőn. Már napok óta vártam egy hívásra, s reménykedve, hogy végre megkapom a várva várt munkát azonnal felvettem a telefont.

Mary volt az. Örültem a hangjának, bár nem őt vártam, a hangja azonban máris egy másik tudatállapotba helyezett. Nem is tudom, mikor beszéltünk utoljára. Talán hetek, hónapok is elteltek annak ellenére is, hogy mindketten ugyanazon a szigeten vagyunk, s mégis, a találkozás sokszor váratott magára. Hiába az együtt eltöltött katonaévek, ezen a helyen az ember mintha meg akarna szabadulni a múltjának bizonyos emlékeitől, mely már szerves részét képezik nem csupán a gondolatainak, de testének izmainak is. Mary volt az egyetlen ember, akivel a leszerelés óta tartottam a kapcsolatot. Több éles bevetésen voltunk együtt annak idején még az Öbölben, Koszovóban és olyan helyeken, melyek nevéről sokan még csak nem is hallottak. Mi pedig már nem akarunk hallani róluk. Az emlékek és a bajtársiság össze kapcsolt minket, mégis mintha kerültük volna egymást még annak ellenére is, hogy ő volt az a személy, aki sokat segített felejteni.

Amikor meghallottam a hangját egyszerre töltött el egy szeretetérzés és a menekülés érzete. Mindketten feledni akartunk. Feledni a szörnyűségeket, a halottakat, az elesett, vagy örök életre megnyomorított bajtársakat, és a sokszor értelmetlennek tűnő parancsokat. Most azonban más volt a hangja. Ahogy leszerelés után átmentünk a privát szektorba dolgozni elkezdtünk új emberré válni. Habár az, hogy másokkal megismertettük a repülés, vagy az ugrás élményét sok örömöt hozott az életünkbe, nem tudtunk megszabadulni olyan könnyen a nyomasztó, sokszor örvényként magába szippantó emlékektől.

Melót ajánlott, azért hívott. Van egy nő, aki azért utazott a Kanári szigetekre, hogy gyermekkori álmát valóra váltsa. Persze azonnal igent mondtam, kellett a pénz is, és hogy a kísértő múlt helyett újra másra tudjak fókuszálni. Megbeszéltük a találkozót, majd nehéz emlékekkel a szívemben letettem a kagylót.

Másnap a reptéren találkoztunk. Mary még mindig jó formában volt, ami a kezeslábason keresztül is nagyon jól látszott. Arcán kiegyensúlyozottság tükröződött, ami nekem megnyugvást jelentett. Úgy tűnt, hozzám képest egyre gyorsabban dolgozza fel a történteket. Szerencsés alkat. Bár lehet, hogy a hely teszi, hiszen nekem ez már az ötödik helyem, ahol a felejtés felé szeretnék ugrani. Amikor erről a lehetőségről szólt, még el sem tudtam képzelni, hogy lehet olyan helye a világnak, ahol majd jobban érzem magam, s még esetleg egy tiszta jövő képe is fellebentheti magát a számomra. Hálás voltak Marynek ezért. Már a sziget kisugárzása is erőteljes hatást gyakorolt rám első megérkezésemkor, ami azóta is tart. Nem csoda, hogy sokan szeretnének eljutni ide. Igazi pihenő paradicsom. Sokat segíthet egy új élet kezdésében.

Mary a gépe mellett állt, s éppen egy csinos harmincas mutatta be Bertát, a gépét. Büszkélkedve mesélt róla a nőnek, aki érdeklődve, bár mozdulataiból ítélve félénken nézte a gépmadarat.
Bemutatkoztunk. Rebekának hívták. Kézfogása erős volt, de hamar elhúzta a kezét, s tekintetét is gyorsan elkapta miután a szemembe nézett. Mintha szégyenlős lett volna. Mary viszont boldognak tűnt. Jó volt ránézni és megölelni. Egy barátra emlékeztetett, s egyáltalán nem egy ex katonatársra.
Miután Mary elmagyarázta Rebekának, hogy mi micsoda a gépen, rajtam volt a sor, s bemutattam az ugráshoz használt tandem ernyőt, majd elmagyaráztam, hogy voltaképp mi fog történni, hogyan lezajlani az egész esemény. Átnyújtottam neki egy kezeslábast, melyet azonnal felhúzott a farmerjára. Míg folytattam a további előkészületeket a szemem sarkából jól láthattam, hogyan igazgatja magán az overált. Egészen, mintha divatszalonban lennék, s fontos lenne a levegőben is jól kinézni. Mosolyogtam magamban egyet, bár meg kell hagyni, hogy tényleg csinos volt.

Mikor felbőgtek a gép motorjai Mary szólt, hogy kössük be magunkat, mert indulunk. Rebekán látszott az izgalom, mert alig tudta elmesélni, hogy miként is került a szigetre, s miként döntötte el, hogy megvalósítja gyermekkori álmát. Egyszerre volt vicces és némileg hihetetlen is a történet. Azonban az tetszett benne, hogy merőben más volt, mint az én történetem ami ugyanúgy a Kanári szigetekre hozott. Az élet tele van furcsa eseményekkel, összefüggésekkel.

Lassan elérkeztünk az ugrási magasságba. Mary jelezte, hogy már csak egy perc az ugrásig. Rebekával odaléptünk az ajtóhoz, majd egy erőteljes rántással kinyitottam azt. A hirtelen levegőtől kicsit megtántorodott, s egész testében éreztem, hogy megfeszül. Megfogtam hátulról a karját, hogy jelezzem, biztonságban van. Hátra pillantott, majd miután erőteljesen a szemembe nézett, elmosolyodott.
Még harminc másodperc – jelezte Mary.
Rebekához hajoltam, s elmondtam neki, hogy a legjobb, ha nem a mélységre, hanem a szabadságra figyel, s emlékezteti magát, milyen bátor. Gondolja azt, hogy a repülőgép a múlt. Az ugrással pedig hagyja hátra minden félelmét, s az egyetlen cél lebegjen a szeme előtt: szabadnak lenni. Érezze a szelet, a levegőt és a látványt. Idefent nincsenek gondok. Minden mást bízzon rám.

Érdekesen működik az ember, mert ahogyan kimondtam ezeket a szavakat éreztem, hogy ezek nekem szólnak a legkomolyabban. Mintha az élet mindig úgy rendezné meg jeleneteit, hogy bármi is történjék én mindig főszereplője legyek a történésnek, még akkor is, ha épp más áll az események középpontjában.

Mary jelt adott, hogy mehet az ugrás. Rebeka egész teste megremegett, de már nem félelmet éreztem benne, hanem izgatottságot. Finoman toltam egyet Rebekán, s azzal kiugrottunk.

Lalus

Nehezen ébredtem. Bár a nap már az arcomat nyaldosta még nem éreztem magamban az erőt, hogy ki tudnék kelni az ágyból. Ezt a gondolatot azonban erősen megcáfolta a megcsörrenő telefon hangja, mely olyan erővel ugrasztott ki, hogy magam is elcsodálkoztam a bennem szunnyadó erőn. Már napok óta vártam egy hívásra, s reménykedve, hogy végre megkapom a várva várt munkát azonnal felvettem a telefont.
Mary volt az. Örültem a hangjának, bár nem őt vártam, a hangja azonban máris egy másik tudatállapotba helyezett. Nem is tudom, mikor beszéltünk utoljára. Talán hetek, hónapok is elteltek annak ellenére is, hogy mindketten ugyanazon a szigeten vagyunk, s mégis, a találkozás sokszor váratott magára. Hiába az együtt eltöltött katonaévek, ezen a helyen az ember mintha meg akarna szabadulni a múltjának bizonyos emlékeitől, mely már szerves részét képezik nem csupán a gondolatainak, de testének izmainak is. Mary volt az egyetlen ember, akivel a leszerelés óta tartottam a kapcsolatot. Több éles bevetésen voltunk együtt annak idején még az Öbölben, Koszovóban és olyan helyeken, melyek nevéről sokan még csak nem is hallottak. Mi pedig már nem akarunk hallani róluk. Az emlékek és a bajtársiság össze kapcsolt minket, mégis mintha kerültük volna egymást még annak ellenére is, hogy ő volt az a személy, aki sokat segített felejteni.
Amikor meghallottam a hangját egyszerre töltött el egy szeretetérzés és a menekülés érzete. Mindketten feledni akartunk. Feledni a szörnyűségeket, a halottakat, az elesett, vagy örök életre megnyomorított bajtársakat, és a sokszor értelmetlennek tűnő parancsokat. Most azonban más volt a hangja. Ahogy leszerelés után átmentünk a privát szektorba dolgozni elkezdtünk új emberré válni. Habár az, hogy másokkal megismertettük a repülés, vagy az ugrás élményét sok örömöt hozott az életünkbe, nem tudtunk megszabadulni olyan könnyen a nyomasztó, sokszor örvényként magába szippantó emlékektől.
Melót ajánlott, azért hívott. Van egy nő, aki azért utazott a Kanári szigetekre, hogy gyermekkori álmát valóra váltsa. Persze azonnal igent mondtam, kellett a pénz is, és hogy a kísértő múlt helyett újra másra tudjak fókuszálni. Megbeszéltük a találkozót, majd nehéz emlékekkel a szívemben letettem a kagylót.
Másnap a reptéren találkoztunk. Mary még mindig jó formában volt, ami a kezeslábason keresztül is nagyon jól látszott. Arcán kiegyensúlyozottság tükröződött, ami nekem megnyugvást jelentett. Úgy tűnt, hozzám képest egyre gyorsabban dolgozza fel a történteket. Szerencsés alkat. Bár lehet, hogy a hely teszi, hiszen nekem ez már az ötödik helyem, ahol a felejtés felé szeretnék ugrani. Amikor erről a lehetőségről szólt, még el sem tudtam képzelni, hogy lehet olyan helye a világnak, ahol majd jobban érzem magam, s még esetleg egy tiszta jövő képe is fellebentheti magát a számomra. Hálás voltak Marynek ezért. Már a sziget kisugárzása is erőteljes hatást gyakorolt rám első megérkezésemkor, ami azóta is tart. Nem csoda, hogy sokan szeretnének eljutni ide. Igazi pihenő paradicsom. Sokat segíthet egy új élet kezdésében.
Mary a gépe mellett állt, s éppen egy csinos harmincas mutatta be Bertát, a gépét. Büszkélkedve mesélt róla a nőnek, aki érdeklődve, bár mozdulataiból ítélve félénken nézte a gépmadarat.
Bemutatkoztunk. Rebekának hívták. Kézfogása erős volt, de hamar elhúzta a kezét, s tekintetét is gyorsan elkapta miután a szemembe nézett. Mintha szégyenlős lett volna. Mary viszont boldognak tűnt. Jó volt ránézni és megölelni. Egy barátra emlékeztetett, s egyáltalán nem egy ex katonatársra.
Miután Mary elmagyarázta Rebekának, hogy mi micsoda a gépen, rajtam volt a sor, s bemutattam az ugráshoz használt tandem ernyőt, majd elmagyaráztam, hogy voltaképp mi fog történni, hogyan lezajlani az egész esemény. Átnyújtottam neki egy kezeslábast, melyet azonnal felhúzott a farmerjára. Míg folytattam a további előkészületeket a szemem sarkából jól láthattam, hogyan igazgatja magán az overált. Egészen, mintha divatszalonban lennék, s fontos lenne a levegőben is jól kinézni. Mosolyogtam magamban egyet, bár meg kell hagyni, hogy tényleg csinos volt.
Mikor felbőgtek a gép motorjai Mary szólt, hogy kössük be magunkat, mert indulunk. Rebekán látszott az izgalom, mert alig tudta elmesélni, hogy miként is került a szigetre, s miként döntötte el, hogy megvalósítja gyermekkori álmát. Egyszerre volt vicces és némileg hihetetlen is a történet. Azonban az tetszett benne, hogy merőben más volt, mint az én történetem ami ugyanúgy a Kanári szigetekre hozott. Az élet tele van furcsa eseményekkel, összefüggésekkel.
Lassan elérkeztünk az ugrási magasságba. Mary jelezte, hogy már csak egy perc az ugrásig. Rebekával odaléptünk az ajtóhoz, majd egy erőteljes rántással kinyitottam azt. A hirtelen levegőtől kicsit megtántorodott, s egész testében éreztem, hogy megfeszül. Megfogtam hátulról a karját, hogy jelezzem, biztonságban van. Hátra pillantott, majd miután erőteljesen a szemembe nézett, elmosolyodott.
Még harminc másodperc – jelezte Mary.
Rebekához hajoltam, s elmondtam neki, hogy a legjobb, ha nem a mélységre, hanem a szabadságra figyel, s emlékezteti magát, milyen bátor. Gondolja azt, hogy a repülőgép a múlt. Az ugrással pedig hagyja hátra minden félelmét, s az egyetlen cél lebegjen a szeme előtt: szabadnak lenni. Érezze a szelet, a levegőt és a látványt. Idefent nincsenek gondok. Minden mást bízzon rám.
Érdekesen működik az ember, mert ahogyan kimondtam ezeket a szavakat éreztem, hogy ezek nekem szólnak a legkomolyabban. Mintha az élet mindig úgy rendezné meg jeleneteit, hogy bármi is történjék én mindig főszereplője legyek a történésnek, még akkor is, ha épp más áll az események középpontjában.
Mary jelt adott, hogy mehet az ugrás. Rebeka egész teste megremegett, de már nem félelmet éreztem benne, hanem izgatottságot. Finoman toltam egyet Rebekán, s azzal kiugrottunk.
>