A mindent termő fa – Kreatív Írástanfolyamok

A mindent termő fa

metafora

jan 29

 Egyszer régen, nagyon régen, talán még az idők kezdete előtt, egy hatalmas erdőben állt egy különleges fa. Sudár volt, magas, fehér, egyenes törzse kerek lombkoronában folytatódott. Erős gyökerekkel kapaszkodott földanya hajába és az erdőn átfutó viharok épp csak megérintették. Ilyenkor levelei erősebben susogtak, de a törzse nem mozdult.
  A fa különlegessége a sokféle virága és termése volt. Tavasszal minden ága más-más színű virágot bontottvolt ott mély bordó, rózsaszín és fehér egyaránt, melyek mint egy színes dallam ültek az ágakon. Körbedongták a méhek és ide jártak csiripelni a madarak is. Aki arra járt, mind ámuldozva tekintett erre a fára. A különböző virágokból más és más gyümölcs lettpiros alma, zöld körte, kék szilva, vagy éppen zamatos, édes sárgabarack. Az erdő szelleme is sokat időzött a lombok és gyümölcsök közöttnagyon szerette ezt a fát és büszke volt rá.
 A sokféle gyümölcsöt termő fa egyre csak növekedett, burjánzó ágai kezdtek összegabalyodni, s eljött az idő, amikor döntenie kellett melyik gyümölcsöt tartja meg további érlelésre. A sokféleséget kedvelte ugyan, de észrevette, hogy egyes termései már fanyarabbá, ízetlenebbé váltak, mert nem tudta egyformán táplálni mindeniket. Választania kell melyik ágát, melyik gyümölcsét tartsa meg, hogy azt ismét pompázatosan ízletessé, lédússá, zamatossá érlelhesse.
 De a fa egyformán szerette mindeniket! Hogyan válhatna meg tulajdon részétől, ha egyiket kiválasztja, a többit elveszíti? Mit tegyen? Egyre szomorúbbá vált, törzse megdőlt, ágai lehajlottak és a belső nedvek egyre lassúbb csordogálással haladtak a vékony csövecskéken a kéreg alatt. Beszélgetni kezdett más fákkal, hogy milyen az élet, ha csak egyféle termésük vanhisz a legtöbb fa ilyen volt. Sokféle választ kapott az egyszínű, egytermésű életről.
 Voltak fák, amelyek eggyé váltak a termésükkel. Ezek a fák lelkendezve susogtak az ilyen életről, terméseiket szerették az emberek, s ez megnyugvással töltötte el őket. Sosem gondoltak arra, hogy másként is lehetne élni.
  Azok a fák, amelyeknek a föld alá bújó ágai gyengék voltak, kevés napfényt kapott lombozatukbizony ezeknek a gyümölcsök érlelése nehéz feladatot jelentett, s ők egy másfajta élet után sóvárogtak. Ha mozdulni tudtak volna bizony más erdőt keresnek maguknak.
  A mi fánknak legjobban az almafa válasza tetszett: minden ágán egyfajta gyümölcsöt érlelt ugyan, de mindegyik másmilyen volt: egyik gömbölyű, piros és édes, másik sárga és savanykás, harmadik kicsi, harsogó zöld és fanyar ízűde mindenik alma volt. Ez már egy kicsit közelebb állt a sokszínű fa lelkületéhez. De azért érezte, egyik sem éppen az, amire ő vágyik. Elgondolkodott azon, hogy ha lenne lába, talán még más erdőkbe is elbarangolhatna, hogy tapasztalatot szerezzen.
  Az erdő szelleme látta a fa bánatát és egy este beült a lombok közé és megrezegtetve a leveleket így szólt hozzá:
 A válasz ott van benned, elindult, bár még formátlan, de igyekszik olyan alakot ölteni, hogy felismerd. Én adok neked még IDŐT, hogy megtaláld magadban. Addig pedig támogatlak a kedvező széllel és éltető esővel. Figyeld az Újholdat is az égen! Gondolsz-e arra, hogy hamarosan Telihold lesz belőle?”

  Telt-múlt az idő. Eljött az ősz, majd a tél. A terméseket mind leszedték, a levelek susogva, zörögve hullani kezdtek, a szél néha meg-megrázta a lombozatot és hamarosan kopár ágakkal meredt az ég felé jajdulva a különleges fa. A csupasz ágakra hó telepedett és ebben a hasító téli csendben szinte hallani lehetett a fa könnyeinek legördülését. A fa most erre kezdett figyelni, ezekre a belülről jövő suttogásokra. Kint a világban csend honolt, belül pedig az ágakba nyugalom és béke költözött, a tél csendje és harmóniája. Ettől kezdve a fa csak erre a belső nyugalomra és csendre irányította minden figyelmét. Minél többet fülelt, annál inkább meghallotta a csend dallamait, hangtalan üzenetét, mely a gyökerek felől áramlott felfelé a törzsébe és az ágakban kapaszkodott meg. Ekkor ráeszmélt, hogy ezek a folyamatosan áradó dallamok megsúgják neki, mi a számára legkedvezőbb választás. Már sejtette, hogy hamarosan jó döntés fog kibújni a kéreg alatti nedvekből.
  Megérkezett a tavasz. A kiválasztott ágat bátran és határozottan kinyújtotta az ég felé. Ez az ága ismét virágba borult, majd bőséges termést hozott. A többi ága elmaradt a növekedésben, megmaradt olyannak, amilyen addig volt. A kiváltságos ágak túlnőtték a régi, kisebb lombkoronát, betakarták azt, de a fa már nem sajnálta ezt. Tudta, hogy a visszamaradt ágak, levelek és kis virágok csendesen megbújva léteznek észrevétlenül, s amikor eljön az idő ezek az apró bimbók kincset jelenthetnek számára. Ha jól vigyáz rájuk, mindig színessé, változatossá tehetik az életét. Ettől a gondolattól levelei megborzongtak a szélben, szája mosolyra húzódott és egy nagy sóhajtással rengeteg oxigént fújt ki magából. Észrevették ezt a körülötte lévő fák és az éppen arra sétáló emberek is, megérezték ezt a sugárzó frissességet és csendesen megjegyezték: „Milyen nagyszerű, hogy léteznek ilyen csodálatos fák, melyek mindig a helyükön vannak az erdőben! Bennünket is éltetnek, termésükkel táplálnak, árnyékukban megpihenhetünk és különlegességüket csodálhatjuk!”
 A lehullott levelek pedig átitatták a talajt és a bennük lévő értékes tápanyagok az apró hajszálgyökereken át visszaszívódva éltették a fát. A törzse kiegyenesedett, felemelte és visszanyerte formás lombkoronáját, s bár csak egyféle gyümölcsöt termett, de örömmel töltötte el, hogy az olyan, ami különlegesen finom, ízletes és senki máséhoz nem hasonlít.
  Tavasszal, amikor virágba borult hófehér szirmai között észre lehetett venni néhány rejtőzködő színes bimbót is, amely megkülönböztette az összes többi fától. Azon se csodálkoznék, ha néhány év múlva színt váltana a fa és a bordó virágok közt dugja ki fejét néhány apró fehér szirom.
  Megnézzük majd?

Márta

  • Perényi Csilla szerint:

    Ez a metafóra biztosan eléri a FA lelkét, és olyanná válik általa, hogy majdan csemetéi körülötte ücsörögve is megérzik azt a szeretetet, ami most őt is hozzásegítette a növekedéshez!

  • Senga szerint:

    Nagyon szép, mélyértelmű, mélyérzésű mese. Jó végigolvasni, végig gondolni. Érdekes “aha” élmény érheti az embert. 🙂

  • >