A Moziverzum egy kreatív, csoportos írásgyakorlatból született.
A feladat egy véletlenszerűen húzott élethelyzetre épül. Esetünkben a következő kártya jutott a három résztvevőnek:
A dinnyés bácsi
Nem megy az üzlet. Minden évben négy tonna dinnyét adok el. Már vagy tíz éve így megy. A másik dinnyés az út túloldalán évről évre nagyobb kocsival jön ki. Csak nálam nem mozdul a dinnye. Pedig annyi mindent szeretnék még! De ha nem megy a dinnye, más sem megy.
Moziverzum 1.
’Nagypapa! Vigyél el minket a Moziverzumba a hétvégén! Nézzük meg az Intergalaktikus Spacemant!’ mondtam a papámnak.
’Jól van, kisfiam, elmehetünk, de előtte megnézzük a Frogmant. Nagyon jó kis művészfilm, Steve Stuck remek színész!’
’Ne már, az nagyon gagyi! Fúj!’
’Arra én biztos be nem ülök!’ – mondta tesóm, Dennis.
’Mi a bajotok vele, srácok?’
’Bugyuta humora van, és minden filmben ugyanazokat a poénokat süti el. Lúúúzer!’
’Rendben, tessék, az ajánlatom: elmegyünk a Moziverzumba, most ott lesz mindkét színész, autogramot osztogatnak. Odamegyünk Steve Stuckhoz, és megmondjátok neki, hogy miben kéne fejlődnie szerintetek, hogy olyan jó színész legyen, mint a Spaceman-etek. Kapunk egy autogramot tőle, és már mehetünk is a másik filmre.’
’Nem kell az autogramja!’
’Vagy csak nem mered neki megmondani, hogy mit gondolsz róla?’
’Dehogynem merem! Csak nem akarom!’
’Nos, az ajánlatom még 2 percig áll. Már csak 1:50-ig.’
’Ne már, Nagypapa!’
’Az Intergalaktikus Spaceman vajon mit tenne a helyetekben, srácok? Tán itthon ülne, ahelyett, hogy felvállalná a véleményét?’
’Az Intergalaktikus Spaceman tuti megmondaná a frankót!’ mondta Dennis.
’Na jó, bevállalom’ hangzott válaszom halk bizonytalansággal. Magam sem tudtam, mit fogok mondani neki.
’Dennis, segíts! Mit mondjak Steve Stucknak?’ bökdöstem tesómat a kocsi hátsó ülésén a mozi parkolójába érve.
’Mondd azt neki, hogy szar, azt kész!’
’Azt azért csak nem mondhatom neki, mégiscsak egy színész. És a régi filmjei azért jók voltak. Például a Mauseman az tök jó volt!’
’Az mekkora volt, tényleg! Amikor a sajtos tallérral fizetett a boltban, az nagy volt! Meg amikor a Patkányt úgy terítette földre, hogy egy gyors mozdulattal lehúzta a zokniját?!’
’Úúúú, tényleg!’
’No, srácok, mi újság? Megvan, hogy mit fogtok mondani Mr. Stucknak?’ kérdezte Nagypapa.
’Igen, azt, hogy szar!’ harsant fel Dennis.
’Nem, majd megmondom neki, hogy régen viccesek voltak a poénjai, de ideje újítani.’
’Hm, tanulságos gondolat, Jack. Jól van, itt a lehetőség.’
És már ott is teremtünk Steven W. Stuck asztalánál. Nem volt nagy sor előttünk, talán ketten álltak autogramért. A színész üveges tekintettel bámulta a másik asztalnál lökdösődő tömeget. Mike Lurk Intergalaktikus Spaceman-je bombasiker volt. Mike láthatóan élvezte a hírnevet, amit a legutóbbi filmjeivel szerzett.
’Na, mondjad már, Jack!’ sürgetett Dennis.
’Nem mondom! Miért én?’
’A te hangod mélyebb…’ súgta a fülembe.
’Izé… Mr. Stuck, jó napot. Jack vagyok. Az a helyzet… hogy is mondjam.’
’Igen?’ nézett rám kérdő kíváncsisággal Steve Stuck, A Frogman.
Lesápadtam. Mit mondjak neki?
’Szóval mi régen nagyon szerettük ám magát. A Mouseman a kedvenc filmünk volt pár éve. De a mostani filmjei mind ugyanarról szólnak és így már nem olyan érdekesek. Olyan szívesen megnéznénk a Mouseman folytatását új poénokkal! Kérhetek egy… autogramot?’
A Frogmant teljesen meglepte, amit mondtam, és csodálkozásában azt írta a kis papír cetlimre: ’Köszönöm, Jack. Mouseman’.
’Szép munka, Jack. Mehetünk a másik filmre?’ kérdezte Nagypapa. Nem válaszoltam.
Gurmai Gergő