A lány épp a parkban olvasott. Kora reggel volt. Mindig is szerette az izgalmas, meseszerű történeteket és a kora reggeli órákat. A reggelt azért mert az új nap ígéretét hozták el neki, a könyvek és a képzelete pedig szivárványszínűvé varázsolták unalmas élete szürke képkockáit. Többek között ezért is olvasott olyan sokat. Főleg neki tetsző, fantázia ihlette történeteket, vagy száraz, főiskolai jegyzeteket. Azokat annyira nem szerette. De mivel egyszer valamikor vállalkozott a fősikola elvégzésére, némiképp kötelezve és pont ezért néha alulmotiválva érezte magát. A természetet viszont nagyon szerette. Például ahogy a friss, ropogós levegő élettel tölti meg tüdejét, sejtjeit és ezáltal a testét. Lily mint mindig, most is ott ült a kedvenc sárga színű padján a park egyik szegletében. Sokféle színű pad volt a parkban, de amikor Lily először meglátta a sárga padot, már tudta ,hogy ez lesz az ő helye. A sárga szín egyszerre vidámságot és üdeséget lopott a park zöldjébe. A hamvas fű kedvesen csiklandozta talpait ahogy levette a cipőjét és lába a talajhoz ért.
Madarak kedves csicsergése hallatszott a közeli fa lombjai közül, a szél párbeszédfoszlányokat lopott innen-onnan a parkban sétáló emberektől és belesúgta a lány fülébe. Nem értette miről szólnak a beszélgetések. De nem is volt jelentősége. Inkább csak a lágy hangok keveredése bódította őt pihentető nyugalomba. A nap sugarai csendes szelídséggel kúsztak át a fa lombjain, és pihentek meg arcán. Langyos szellő suhant át a parkon, hogy kisimítsa az emberek arcára kiülő gondtengerhullámok barázdáit. Néha belecsókolt Lily hosszú barna hajába is. Ilyenkor az idő is lelassult, és mintha minden lassított filmként játszódott volna le. Ezért is szerette Lily ezt a parkot. Mert itt az idő is lomha ólomlábakon járt és jártában néha talán meg is állt. És volt olyan is ,hogy néha csak a saját lélegzetét hallotta, vagy épp szívének ütemes, véget nem érő egyenletes, halk dobbanását…
Ebben a pihentető, bódult nyugalomban Lily elégedetten kuporodott össze kedvenc padján és lépett bele könyve és képzelete csodavilágába, vagy épp tanulnivalója szürke köpenyét terítette magára. De inkább az előbbi volt jellemző. Ki nem állhatta a szürke színt. A szürke szín szomorú, nyúlos ragacs volt számára. Lily valami könnyedebbre vágyott. Légies tengerkékre, kicsattanó sárgára, vagy belefelejtkezős langyos rózsaszínbe. És talán pont ezért történhetett meg az is, hogy romantikus fantáziája egy másodpercenként 200-at verdeső kolibrit megszégyenítő módon száguldozott az általa kreált álomvilágban. De amikor tanulni “kellett”, akkor egy boldogtalan, csüggedő csiga módjára vánszorgott. Nehezen élte meg Lily ezt a kettősséget. Azt hiszem ezért sem sikerültek a vizsgái. Ma is “szürke, nyúlós, ragacsos”, azaz tanulós nap volt. Egyébként a helyszín teljesen ideális volt a tanuláshoz. Kellő nyugalommal és csenddel kecsegtetett.
Éppen egy a tankönyvben olvasott mondaton mélazott el, hogy mit is jelent az a szó, hogy……………………….., de ekkor egy ösvényt pillantott meg szemben, mely hívogatóan kandikált ki a sövény mögül. Milyen furcsa - gondolta magában - még sose láttam ezt az ösvényt. Maga az ösvény nem volt valami széles, kifejezetten keskeny volt, de innen messzebbről kanyargósnak tűnt, mert a vége mintha az erdő mélyére bújt volna el. Annyira magával ragadta a kíváncsiság, hogy azonnal el is indult az ösvényen, még a cipőjét is otthagyta. Ott kuksolt mindkettő a pad alatt bambán.
Amint óvatosan lépdelt az úton, látta, hogy az út magas, sejtelmes ódon fákkal szegélyezett, és enyhén lefelé vezet, le egy erdő mélyére. Elindult hát az úton. Egyre távolabbról hallotta már az emberek beszédét. A madárdal is távolodott, s a símogató szél is elillant. Csak a saját puhai lépteit hallotta , ahogy egyre mélyebbre jutott. Az út egy különös kis erdőbe vezetett. Ahogy egyre beljebb haladt az erdőben, úgy tűnt mintha a magas ódon fák meghajoltak volna jöttére mert óriási lugasként keretezték az előtte álló utat,és hajoltak a lány fölé szelíden . Lombjuk szinte egybeért. A napsugarak kikandikáltak az ágaik közül és derengő fénnyel töltötték meg az erdőt. Lily orrában érezte az erdő friss illatát, mely nyugalommal és békével töltötte fel testének tagjait. És messziről valami halk lágy dallamot sodort felé a szél. Mintha angyalok hangja csilingelt volna kórusban. Ez a lágy de tiszta ének egészen elbódította a lányt, és bódultában végül egy kis tisztásra érkezett. Halk csobogást hallott, és megpillantott egy erdei patakot.
A patak mellett különös gyümölcsök és csodálatos virágok nőttek. Tudta, hogy mindegyik valamilyen különleges, jótékony hatással bír. Megkóstolta az egyik furcsa alakú piros gyümölcsöt, amitől úgy érezte bátrabb lett és merész. Egy másik sárga, hosszúkás, sima héjú, lédús gyümölcs aktivitásra késztette, úgy érezte hegyeket lenne képes megmozgatni. Megérintett egy lila, lustán elterülő, nagy levelű virágot, és ettől megkönnyebbült, mintha olyan problémáktól szabadult volna meg, amelyeket már régóta cipelt. Könnyebb lett. Határozottan könnyebb.
Kissé oldalra pillantott és észrevette, hogy a bokrok közül egy kis faházikó emelkedik ki. Eddig észre se vette, annyira lenyűgözték ezek a gyönyörű gyümölcsök és virágok. Elindult a házikó felé, és látta, hogy az apró ablakokból lágy fény szűrődött ki. Kéményéből fehér füstcsík kúszott fel az ég felé. Barátságosnak tűnt a hely, így hát bekopogott… Egy aprócska, hajlott hátú öregember nyitott ajtót. Hosszú szakálla, és ősz haja volt. Arcának mély barázdái azt tükrözték hogy már sok mindent megélt, ugyanakkor furcsa mód bizalomgerjesztő is volt. Furcsa barna köpenyét szorosan vonta össze mellkasán. Amint meglátta őt, tudta,hogy jó helyre jött, az öregember pedig barátságosan betessékelte a lányt.
- Már vártalak! – mormolta elégedett mosollyal a bajusza alatt az öreg.
- Igen? Honnan tudtad ,hogy jövök?- kérdezed meglepetten Lily.
- Tudod az emberek végül mind megtalálják a helyes utat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar itt talállak, de örömmel tölt el, hogy látlak téged, hisz ez azt jelenti, hogy már te is akarod a változást - szólt az öreg bölcsen.
Meseszerű volt a kis házikó. Mindenhol fából készült öreg bútorok voltak. A gyertya lángja derengő fényt varázsolt a kis lak egyik zugába. A másik oldalon egy kőből gondosan felépített kandallóban vidám tűz ropogott, felette kis fazékban valami forrt. A kandalló mellett kétoldalt kényelmes, terebélyes karosszékek terpeszkedtek békésen, türelmesen várva, hogy valakinek pihenést nyújtsanak.
- Foglalj csak helyet kérlek - szólalt meg öreg, és az egyik karosszék felé mutatot. - Épp teát főzök, friss gyógynövényekből, biztosan jól esne egy kis tea neked is - és azzal a mozdulattal felé nyújtott egy amolyan csorba bögrét, tele meleg , illatos teával. Lily illedelmesen megköszönte a teát, és miközben csendesen kortyolgatták az ízletes teát a tűz mellett, az öreg egyszercsak felé fordult és így szólt:
- Tudom ám, hogy miért jöttél, ezért most elmesélek neked egy érdekes történetet mely lehet, hogy a segítségedre lesz.
Lily az öregre nézett, és már tudta, hogy ez az egész valami különleges változást fog hozni az életébe.
- “Engedd meg kérlek ,hogy a történet átjárjon, beléd ivódjon,és a hasznodra váljék!”, somolygott az öreg ismét a bajusza alatt, majd így folytatta:
Íme a történetem Neked:
Élt valahol messzi földön egy bátor, harcos amazon. Nagy kardjával csak úgy aprította a sárkányokat rendületlenül, melyek folyton felbukkantak útjai során, de ő rettenthetetlenül csak ment előre. Néha túlontúl is vakmerő volt, ezért sok csatát megnyert.
Egy szép napon eldöntötte, hogy harcba száll egy igazán nagy kincsért, amitől majd még nagyobb harcos lesz. Évekig készült a feladatra, majd amikor eljött a próba ideje, csatát vesztett. Nem keserítették el a történtek, így egy másik alkalommal ismét elindult a próbán ,de megint elvesztette a harcot. Na ez már kedvét szegte. Ráadásul a kardját is elvesztette a csatában…
Tudniillik ugyanis, a feladat az volt,hogy győzze le a sárkányt, ami a kastély kapuját őrizte, majd a kapun átjutva, és a király tanácsa elé járulva oldja meg a neki kiszabott feladatot, és ha sikerrel jár, jutalma a kincs.
Sok bátor harcos tette meg ezt az utat időről időre, csatát nyerve, kincset szerezve. De az amazon csak a királyi tanácsig jutott, a rá kiszabott feladaton mindig elvérzett. A második sikertelen próba után végleg összetört és magába roskadt. Elvesztette a kardját is, a feladatot se tudta megoldani. Hát mi lesz így vele? Milyen amazon az, aki egy ilyen csatát sem tud megnyerni? Valljuk be, igazán tanácstalan volt.
Aztán újra és újra megpróbálkozott a feladattal, de végén már kard hiányában még a sárkányig sem jutott el, nemhogy a tanács elé. Minden alkalommal megtorpant már a sárkány előtt, de olyan is előfordult ,hogy el sem ment a kastélyhoz. Ekkorra már az amazon teljesen széthullott. Úgy érezte ő már nem is amazon többé. A bátor harcos elveszett belőle.
Aztán egy éjjel különös álmot látott…
Egy harcművészt és a mesterét látta amint egy mezőn vívnak, Nagy fényes kardokkal. A harcművész bár elég bátornak tűnt, látszott,hogy még nincs meg a megfelelő tudása és gyakorlata. Az ifjú ezért sok csatát elvesztett. A mester pedig türelemmel tanítgatta a lázas ifjút.
Egy tavaszi napon épp egy réten meditáltak együtt. A fiú lassan kinyitotta szemét a meditáció végén. Amint mesterére, tanítójára nézett, egyszerre csak megértette, hogy amit addig tett, és ahogyan tette , az nem volt jó! Megértette azt is ,hogy eredmények csak munkából lesznek, és ahhoz, hogy győzedelmeskedjen kitartó és kemény gyakorlás szükséges.
Így hát heteken át keményen gyakorolt, tanult, fejlődött, mígnem mestere is úgy látta ,hogy elérkezett az idő a megmérettetésre.
A próba nagyon jól sikerült. A harcművész határtalan bátorságról és széleskörű elméleti és gyakorlati tudásról tett tanubizonyságot.
A próba után a mester odafordult az ifjúhoz és így szólt:
“Fiam, most már te is tudod, hogy odaadó tanulással, hittel, és kitartással elérheted azt, amit eddig lehetetlennek tartottál!”
Ebben a pillanatban az amazon felébredt. Amint visszagondolt álmára,megértette ,hogy mit is kell tennie…
Még azon a napon elkezdett egy új kardot kovácsolni magának, amelybe ezeket a varázsszavakat véste: GÁSROTÁB, MOLAZIBNÖ, SÁDUT. Tudta ezek a képességek a megfelelő pillanatban a segítségére lesznek. Még egy mondókát is kreált magának: “Bátorság kardja mutass utat nekem, hogy amikor belépek minden jó enyém legyen!”
Ezután, heteken át kitartó, kemény munkával újra felkészült a nagy megmérettetésre. És láss csodát, az amazon újult erővel, karddal és tudással felvértezve indult el ,hogy kiállja a próbatételt. Különös módon a tudat , hogy ismét helyt kell állnia már semmiféle rossz érzést nem keltett benne. Inkább egyfajta jóleső izgalom, és magabiztosság járta át a testét.
És eljött az a nyári nap, az amazon pedig ismét ott állt a sárkány előtt….
Az öregember itt abbahagyta a mesélést és kérdően Lilyre pillantott.
-Szerinted mi lett a mese vége?
Azonban még mielőtt válaszolhatott volna Lily , az öreg így folytatta:
- “Biztos vagyok benne, hogy már te is tudod a választ! Ideje indulnod, sok feladat vár még rád! De ami a legfontosabb, hogy ébredj rá: mi az igazi célod. Mert csak így tudsz lelkesen cselekedni!”
Így hát Lily megköszönte az öregembernek a történetet, a teát, a szívélyes fogadtatást, és kilépett a házikó ajtaján…
Tudta, hogy lassan ideje elindulnia visszafelé.
Az út felfelé vezetett az erdőből, mégsem érezte megterhelőnek. Tele volt pozitív energiával, lelkesedéssel, tettvággyal. Ahogy kifelé lépdelt az erdőből újra elérkezett a nagy ódon fákhoz, átsétált a lugas alatt .Lassan elérkezett hozzá a madarak csicsergése is . Feltámadt a szél, újra felé sodorva a párbeszédfoszlányokat. Már látta maga előtt a parkot, egészen közel jutott az átjáróhoz ami a parkhoz vezeti. Egy pillanatra még megállt és visszanézett. Ahogy visszanézett, és a különös élményre gondolt, érezte ,hogy mostantól minden más lesz. Még érezte magában azt a sok nagyszerű erőforrást, amelyet az erdőben szerzett.
“Te kedves olvasó , lehet most ugyanígy érzel. Eszedbe jut, hogy talán hamarosan olyan helyzetbe kerülhetsz, ahol hasonló problémába ütközöl. De elégedetten tapasztalod azonban, hogy ezekben a helyzetekben is tele vagy a kapott pozitív erőforrásokkal, és a dolgaid megfelelően alakulnak . Így hát elégedettség tölt el."
Lily boldogan szaladt vissza a padhoz. A cipői még mindig ott kuksoltak bambán ahol hagyta, a pad alatt. Rápillantott a padon hagyott könyvre. Eszébe ötlött, hogy épp valamelyik a könyvben olvasott szó jelentésén mélázott el mielőtt eindult volna. De mi is volt ez a szó? Ja igen!!! ERŐFORRÁSOK. Lily félrenézett és szája mosolyra húzodott. Ő már tudta mit jelent ez a szó. Bár a könyv egészen másról szólt. A címe ez volt: Közgazdaságtani alapok.
Zita